33911


 

Pedagógus Arcképcsarnok, 24. kötet

A Karácsony Sándor Pedagógiai Egyesület szervezésében a Pedagógus Arcképcsarnok 24. kötetének ünnepélyes bemutatója 2025. október 11.-én volt. Ebben megjelentek neves tanáraink bemutatásai:

  • DR. CSÁVÁS ISTVÁN (Kisújszállás, 1912. június 28. – Karcag, 2004. október 11.) középiskolai történelem–földrajz szakos tanár, iskolai könyvtáros, sportvezető

és

  • CSÁVÁS SÁNDOR (Abádszalók, 1910. december 29. – Budapest, 1966. május 28.) református lelkipásztor, történelem–földrajz szakos középiskolai tanár, könyvtáros

arcképvázlatai,

DR. VÁCZI IMRE ny. mérnök-tanár, Karcag, KATONA MIHÁLYNÉ CSÁVÁS SAROLTA, Karcag szerkesztésében.

  • KATONA MIHÁLY (Kunhegyes, 1932. július 23. – Debrecen, 2024. április 23.) fizika–matematika szakos középiskolai tanár, szakfelügyelő, igazgatóhelyettes arcképvázlata,

DR. VÁCZI IMRE ny. mérnök-tanár szerkesztésében.

  • VERES JÁNOS (Karcag, 1935. június 24. – Pécs, 2016. augusztus 19.) matematika–fizika szakos középiskolai tanár, igazgató

egykori tanítványa, OLAJOS ISTVÁN tanár, Polgár szerkesztésében.

Mindezek most már digitális formában is elérhetők:

PEDAGÓGUSOK ARCKÉPCSARNOKA

HUSZONNEGYEDIK KÖTET

Szívélyes üdvözlettel: 

Bihari László, KÖBK elnök


 

Karcagi Öregdiákok Baráti Köre, Meghívó 20260108


 

Gyászbeszéd

dr. Molnár Sándor református lelkipásztor, vezető lelkész gyászbeszéde Farkas Izabella tanárnő búcsúztatóján, a Szent Gellért urnatemető ravatalozójában ezév november 25-én:

Az élő reménységről.pdf

Szívélyes üdvözlettel:

Bihari László, KÖBK elnök

Farkas Izabella tanárnő búcsúztatója, 2025.11.25.


 

Ludány Béla - Erdélyi útjaim

Mindenekelőtt köszönettel tartozunk Király Csabának, aki pénztárosunkként 17 évig szolgálta az öregdiákokat, valamint Rápoltiné Soós Juliannának, aki évekig az FB-ben tevékenykedett. Reméljük, hogy a kiválásuk miatti bizonytalan jövőnkben is a segítségünkre lesznek. Mert átgondolva, a pótlásukról, a folytatásról nem mondhatunk le, amikor pl. olyan komoly feladat vár ránk, mint a Farkas Izabella tanárnő emléktáblájának készíttetése.

❖

2025.dec. 4.-i vendégünk Ludány Béla üzemmérnök volt, aki 1959-ben érettségizett iskolatársunk, és a gimnáziumi bálok Pártos féle zenekarának is nélkülözhetetlen tagjaként közismert. Az erdélyi motoros útjainak ritka élményeiről számolt be.

Én előzetesen utaltam arra a gazdag, sokoldalú magyar kulturális hagyományra, ami Erdélyt ezer éve összeköti Magyarországgal. És azzal vezettem be szereplését, hogy mezőgazdasági tanárként már nagyapja is megtalálható a Pedagógus Arcképcsarnokban, édesapja is folytatta annak szakmáját.    

Vendégünk beszámolt árván maradt édesapjának a Szentannai Sámuel mezőgazdasági technikumi igazgató által, annak szülővárosában, Székelykeresztúron történt középiskolai éveiről és a román megszállás előli meneküléséről. Majd a debreceni mezőgazdasági akadémia elvégzése után előbb karcagi, majd 1925-től békéscsabai tanári pályájáról. A megyei növényegészségügyi szolgálatba bekapcsolódása, a román gyümöcscsemeték átvétele vezet családjában, édesapja részéről az első motorkerékpár beszerzéshez, aki aztán a háború alatt már a gépkocsivezetésbe is otthonos lett.

Béla Szombathelyen született, amivel pár év múlva, az 1944 őszi menekülés, és a békéscsabai technikum menekítése során ismét találkoztak. A menekülésük 1945 tavaszán ausztriai orosz zónában ér véget, de kalandos úton elérik, hogy USA katonák védelme alá kerüljenek, és azok kísérjék haza őket. Itthon a Rákosi-rendszer édesapját össze-vissza dobálja, majd az egri növényvédő szakiskola alkalmazza, és az onnan kikerült tanítványok működésének ellenőrzését ismét motorkerékpárral látja el.

Béla felsőfokú tanulmányai (Miskolci Egyetem, Bánki Donát Műszaki Főiskola) befejeztével üzemmérnökként gépjármű témában dolgozik, amit aztán Békéscsabán a Mezőgépnél folytat. Nyereménye segíti a családi hagyományt követve motorkerékpár beszerzéshez. Ez teszi lehetővé színes, élményekben gazdag motoros útjainak megvalósítását.

Első motoros útja Arad környékére, és azon túli Gyorokra visz, ami aztán az ottani Csepel és Pannónia motorkerékpárok alkatrész utánpótlásához is vezet.   

De jár Dáván, ahol akkor a szállásadók szinte vadásznak a magyar turistákra.

A Zsil-völgyén a Kárpátokon túlra, Óromániába is elmegy, ahol nagy szegénységet tapasztal.

És elzarándokol Székelyföldre, és Kézdiváserhelyen a Gábor Áron szoborhoz.

Jár a Torjai Büdös-barlangnál, aminek kénhidrogénes gáza mozgásszervekre gyógyhatású is lehet, de belélegezve halálos veszély.

Székelyföld szívében többek között a Szt. Anna tó és környéke kínál látnivalót.

Borzontból pedig a Marosra kínálta csodás kilátásban gyönyörködik.

És eljut a román tengerpartra is, ahol a tengerre kicsónakázva emigrálás gyanújába kerül.

Orsovai kalandja során a román egyenruhás katonai forgalom irányítóról kiderül, hogy nagykárolyi érettségije miatt tökéletesen beszél magyarul.

Tapasztalata szerint nemcsak az erdélyi magyarok, de az ottani románok is szeretettel fogadják.  

De ellenkező irányban járt motorral a Bodeni-tónál és az Antverpeni kikötőnél.

Hozzájárulásával közlöm, hogy úti beszámolóját részletesen meghallgathatjátok személyesen Tőle, ha felhívjátok a 70-7856814-es telefonon.

Ide kapcsolódva még ajánlhatom Bélának a békéscsabai mezőgazdasági iskoláról és édesapja hányattatott sorsáról elmondott videóját:

Háború után - Ludány Béla előadása (Milyó Pál, Youtube)

Szívélyes üdvözlettel:

Bihari László, KÖBK elnök

Ludány Béla - Erdélyi útjaim, Karcagi Öregdiákok Baráti Köre, 2025.12.04Ludány Béla - Erdélyi útjaim, Karcagi Öregdiákok Baráti Köre, 2025.12.04Ludány Béla - Erdélyi útjaim, Karcagi Öregdiákok Baráti Köre, 2025.12.04Ludány Béla - Erdélyi útjaim, Karcagi Öregdiákok Baráti Köre, 2025.12.04Ludány Béla - Erdélyi útjaim, Karcagi Öregdiákok Baráti Köre, 2025.12.04 


 

Felmérés 

Kettős célból végeznék széleskörű, alapvető felmérést:

1. A 2020-ban választott, és 23-ban megújított tisztségviselő gárda nagyon megkopott (Cséti Imre titkárunk elhunyt, két FB tagunkkal megszakadt kapcsolatunk, és hatunk maradék másik három tagja is megöregedett). Ezért mozgalmunk nemes küldetésének folytatásához a soron következő 2026-os választás alkalmával frissítésre szorulunk. Bár hónapokig úgy gondoltam, hogy a felmerült ALUMNI szervezetbe való betagozódásunkig várhatunk a kiegészülésünkkel. De annak elhúzódása miatt működési zavaraink lehetnek a jelenlegi fele létszámunkkal. Ezért most, a következő választásig, ad-hoc módon próbálom megnyerni Pintér Katalint és Szabó István volt szolnoki alpolgármestert FB tagnak.

De nagyon várjuk azok sürgős jelentkezését, akik komoly szerepet vállalnának küldetésünk továbbvitelében, és a jövő októberi tisztújításnál számíthatnánk rájuk.

2. Amint tapasztaltuk, és Farkas Izabella tanárnő temetésén Róla emlékezve el is mondtam, óriási népszerűségnek örvend tanítványai táborában. Mégis mielőtt az öregdiákok nevében kezdeményeznénk a tanárnő emléktábláját, szeretnénk felmérni ennek támogatottságát. Tájékozódásom szerint, az iskolavezetés részéről, Esperes Úr, és Főigazgató Úr tekintetében ennek nincsen akadálya, és Györfi Sándor is vállalná elkészítését. Tehát rengeteg szerető tanítványától ehhez aktivitást várok. Vannak, akik már felajánlották segítségüket, és anyagi támogatásukat is kilátásba helyezték. Persze elsősorban azokra számítunk, akiknek osztályfőnöke is volt (1959. IV/B; 1963. IV/C; 1967. IV/C; 1975. IV/D; stb.), és vállalják ez ügyben osztályuk mozgósítását. Kérem az egyeztetéshez, a dolgok lebonyolításához elérhetőségük megadását.

És természetesen a megnyugtató háttér esetén kibocsátásra kerülő felhívásunkhoz minden más támogató csatlakozását is szívesen látjuk.

Szívélyes üdvözlettel: 

Bihari László, KÖBK elnök 


 

Farkas Izabella tanárnő temetése

Ma (2025.11.25.) volt Farkas Izabella tanárnő temetése, amin diákjaként és öregdiák társaként én is megemlékeztem róla:

Iza Néni

Készülök elkérni a lelkész beszédét, hogy azt is majd megosszam.

Szívélyes üdvözlettel:

Bihari László, KÖBK elnök

Farkas Izabella tanárnő temetése, 2025.11.25.Farkas Izabella tanárnő temetése, 2025.11.25.Farkas Izabella tanárnő temetése, 2025.11.25.Farkas Izabella tanárnő temetése, 2025.11.25.Farkas Izabella tanárnő temetése, 2025.11.25.


 

Gyászhír

Farkas Izabella Jolán gyászjelentése

A fájdalmas gyászhírt először 1975-ben végzett tanítványától, Bődiné Székely Szilviától kaptam tegnap, mint a Karcagi Gimista Facebook lap kezelője:

Szeretném tudatni, hogy Farkas Izabella osztályfőnököm, tanárom, volt szomszédom 2025. november 2.-án elhunyt!... elesett, sorozatos lábtörése volt, megműtötték. Ezeket Iza nénitől tudom, elsején este beszéltem vele utoljára.

Aztán hamarosan „Szomorú hír” címmel jött egy levél is az öregdiákok e-mail címére:

Kedves Ismerősök, barátok!

Mély fájdalommal tudatom veletek, hogy Farkas Iza (édesanyám, Takács Istvánné és édesapám Takács István legkedvesebb barátja, nekem "fogadott anyám") vasárnap reggel örökre lehunyta otthonában a szemét. Szeptemberben töltötte a 95. évét. Temetéséről később intézkednek hozzátartozói, kb. 3 hét múlva lesz a hamvasztása.

Kérem, osszátok meg annak, aki "megérdemli". Csodalatos embert veszítettünk el, én a születésem napjától ismertem és rendszeres kapcsolatban voltunk, mégha jelenleg Finnországban élek is...

Üdvözlettel: Virrankilpi (Takács) Éva

Amint Évától áttételesen tudhatjuk, a temetéséről Dr. Sántháné Katalin intézkedik, mert a főorvos úr rokonságban volt Iza Nénivel.

❖

Farkas Izabella tanárnő temetése a Sántha Katalintól kapott legfrissebb hír szerint a Kelenföldi Szent Gellért Plébánia - Urnatemetőjében lesz november 25.-én 13 órakor.

(1115 Budapest, Bartók Béla út 149. sz. a Kelenföldi Pu. felé menő 19-es és 49-es villamos utolsó előtti megállójánál, de parkolója is van.)

Elkészültével a gyászjelentést is közreadjuk.

Szívélyes üdvözlettel: 

Bihari László, KÖBK elnök


 

Mindennapi tudomány: a meteorológia

Összefoglaló

Az előadás címének indoklásában röviden utalok az egyéni, a társadalmi, a gazdasági életnek és a meteorológiának a mindennapi kapcsolatára. Ez után összefoglalom, hogy hogyan lettem meteorológus. Mesélek röviden a gyerekkoromról (Kunhegyes, Kunmadaras), majd a felnőtté válás kezdeti időszakának (Karcag: gimnázium és kollégium) meghatározó momentumairól. A meteorológiával való kapcsolatom egyetemi éveim (Debrecen) végén alakult ki, erről, és ennek évtizedekig tartó hatásáról is beszélek, kicsit hosszabban.

Az előadás második részében azokkal a meteorológiai fogalmakkal, eseményekkel, jelenségekkel foglalkozok, amelyek a médiák meteorológiai előrejelzéseiben előfordul(hat)nak. Aztán a klímaváltozás kapcsán röviden Magyarország szélenergiájáról, mint a karbonsemleges energiatermelés egyik lehetséges módjáról, tudományos tevékenységem legfontosabb és legsikeresebb területéről.

Mindenkit szeretettel várunk: 

Dr. Tar Károly és Bihari László KÖBK elnök

Karcagi Öregdiákok Baráti Köre, Meghívó 20251006


 

Megemlékezés Kunmadarason

Nem véletlen, hogy október 23.-án, e történelmi napon teszem közzé az internálás kunmadarasi megemlékezésének Mikus Dezsőtől kapott meghívóját. Hiszen ez is a kommunista önkényuralom terméke volt, mint annyi más társadalom ellenes tettük, ami kiváltotta a forradalmat.

Meghívó 2025.11.08, Kunmadaras

Szívélyes üdvözlettel: 

Bihari László, KÖBK elnök


 

Karcag TV riportja

Megtaláltam az október 4.-i összejövetelünkön a Karcag TV-nek Tóth Barna főigazgató úrral és a velem készített riportját, amit ajánlok szíves megtekintésre:

HAGYOMÁNYOS ÖSSZEJÖVETELT SZERVEZTEK

( KarcagTV, 2025.10.17. )

Szívélyes üdvözlettel: 

Bihari László, KÖBK elnök


 

Mindennapi tudomány: a meteorológia

Mellékelem aktuális meghívónkat Dr. Tar Károly professzor „Mindennapi tudomány: a meteorológia” c. előadására.

Gimnáziumunktól mindnyájan életre szóló útravalót kaptunk, amit a Karcagi Öregdiákok Baráti Köre keretében viszonozhatunk. Sajnos aktív tagjaink jórészt 80 felettiek, néhányunk gyémánt diplomával. Mégis vállaljuk a szokásos október első szombati karcagi összejövetelünkre (ez évben október 4.) való töredelmes utazást is az ország más-más részéből (Budapest, Érd, Debrecen, Eger stb.). Ezen rendre a négyes célkitűzésünk teljesítéséről számolok be:

  1. Diákok jutalmazása,
  2. Iskolánk hagyományának őrzése,
  3. Jeles tanárainkra emlékezés,
  4. Érdeklődésre számot tartó, nívós előadások szervezése.

Felsorolt nemes tevékenységünk ellenére nem kapjuk meg a megérdemelt támogatást, különösen karcagi vonatkozásban. Nem tisztelnek meg minket részvételükkel olyan iskolatársaink, mint a volt gimnáziumi tanárok, és a városvezetés. Pedig az ő példás megjelenésük a többi karcagi iskolatársunkra is vonzerőt gyakorolna, biztosítva mozgalmunk túlélését.

Ezért ezúton nyilvánosan is kérjük a karcagi diáktársaink és a városvezetés támogatását.

Természetesen mindnyájatok empátiájára, építő javaslatára is számítunk, amivel jobbá, vonzóbbá tehetnénk mozgalmunkat.

Szívélyes üdvözlettel: 

Bihari László, KÖBK elnök

Karcagi Öregdiákok Baráti Köre, Meghívó 20251006


  

KÖBK összejövetel

Azt hiszem, hogy az október 4.-i KÖBK összejövetelünk, az alább jelzett kifogásom ellenére is jól sikerült.

Kisari Katalin igazgató asszony köszöntése és Sarkadi Nóra fuvolajátéka után Tóth Barna főigazgató úr számolt be az előző tanév eredményeiről, valamint az intézmény szerkezeti átalakításáról.

Én elnöki beszámolót tartottam négyes célkitűzésünknek az előző szezonunkban való teljesítéséről, eredményeiről és következő szezonunk programjáról.

Gál András bemutatta látványos üvegdekorációs munkáit.

A Katona tanár úr emléktáblájának avatásában hosszútávú erőfeszítésünk valósult meg. Ami azzal indult, hogy elhelyezése engedélyezéséért Nt. Koncz Tibor esperes úrhoz és Tóth Barna főigazgató úrhoz fordultam. Jóváhagyásukat követően Györfi Sándor Kossuth-díjas szobrászt kértem fel elkészítésére. Az ő igenlő válasza után fogalmazhattam meg a felhívásunkat, amivel az anyagi háttér gyűjtését is kezdeményeztük, amiben többen is példaadóan adakoztak. Katonáné Sárika működött közre fotókkal, észrevételeivel, sürgetésével, hogy a dombormű az avatásra kitűzött alkalomra megfelelő módon elkészüljön. Az avatás szépszámú iskolatársat vonzott, a kiváló laudációt Toldi István mondta:

Katona tanár úr laudáció

Bántó volt viszont számunkra, hogy a 69-ben végzett B osztály nem vett részt kezdetektől rendezvényünkön, kihagyták a Főigazgató úr és az én beszámolómat, valamint Gál András bemutatóját, és csak az avatásra jelentek meg.

Az egész gyűlésünkről a mellékelt nyúlfarknyi cikk jelent meg a Karcagi Hírmondó okt. 10.-i számában.

❖

A decemberben elhunyt Cséti Imre titkárunk búcsúztatója november 2.-án, vasárnap 13 órakor lesz a Nagytemplomban.

Szívélyes üdvözlettel: 

Bihari László, KÖBK elnök

Karcagi Hírmondó, okt.10.


 

Közgyűlés

2025.10.04. 

A Karcagi Öregdiákok Baráti Köre szokásos éves karcai találkozóját szokás szerint október első szombatján rendezzük. Ez esetben 4.-én 11 órai kezdettel ünnepélyes keretek között került rá sor Gimnáziumunkban.

Az összejövetel fő elemei:

Főigazgató úr ismertette az elmúlt tanév eredményeit és református oktatási intézmények összevonásával létrehozott új szervezeti formát.

Én beszámoltam négyes célkitűzésünk előző szezoni teljesítéséről és következő szezonunk programjáról:

2024/25 Beszámoló, 2025/26 Program

Zárásként Főigazgató úrral egyeztetve megszavaztuk az iskolánk tervezett ALUMNI szervezetéhez való csatlakozásunkat:

A Karcagi Öregdiákok Baráti Köre a Gimnáziumunk ALUMNI szervezetén belül egy külön tagozatként, viszonylagos önállósággal, a szokásos tevékenységét folytatva csatlakozik.

Ezt követően A Fátyolüveg Kft. ügyvezetőjének, Gál Andrásnak, csodálatos üvegdekorálásaikról szóló bemutatója és a tárgyak kiállítása következett.

Majd a Katona Mihály tanár úr emléktáblájának mindenki által várt leleplezése következett Toldi István iskolatársunk laudációjával.

Végül tanár úr emléktáblát az Iskolánk, Családja, a KÖBK és az 1969-ben végzett B osztálya koszorúzta, ezen túl koszorúztuk az 56-os emlékművet, valamint az első rektor emlékhelyét.

Szívélyes üdvözlettel: 

Bihari László, KÖBK elnök

Karcagi Öregdiákok Baráti Köre, 2025.10.04.Karcagi Öregdiákok Baráti Köre, 2025.10.04.Karcagi Öregdiákok Baráti Köre, 2025.10.04.Karcagi Öregdiákok Baráti Köre, 2025.10.04.Karcagi Öregdiákok Baráti Köre, 2025.10.04.Karcagi Öregdiákok Baráti Köre, 2025.10.04.Karcagi Öregdiákok Baráti Köre, 2025.10.04.Karcagi Öregdiákok Baráti Köre, 2025.10.04.


  

Karcagi Öregdiákok Baráti Köre, Meghívó 20251004


 

Kulturális Örökség Napjai, 2025

Kedves Mindnyájan! A Kulturális Örökség Napjai 2025 országos program egyik helyszíne lett a karcagi Gazdaház. Várunk mindenkit szeretettel a hétvégi programjainkra!

Kulturális Örökség Napjai 2025

Kulturális Örökség Napjai 2025

Üdvözlettel: 

Nagy Emese, Bengecseg Alapítvány


 

A 2024/25-ös tanévzáró képei

a Karcag TV Facebook lapján található fotók


 

Működésünkről és annak feltételeiről

Kapcsolattartónk (a városvezetés felé) révén a honlapunkon elérhető körlevelünk 2024-2025 Beszamolo-program.pdf június 11.-én felkerült a Karcagi Hírmondó Facebook oldalára, a mellékelt kis cikknek (Értékeink túléléséért.doc) pedig a nyomtatott verzióban való megjelentetését várjuk.

A 2025/2026-os programunk fővárosi lebonyolításához kértem az MTA Gondnokságvezetőjét, Névery Istvánt, hogy a jövő szezon alkalmaira az elmúlt szezonhoz hasonló feltételekkel bocsássák rendelkezésünkre az MTA Titkárság 29-es termét, amit szerencsénkre visszaigazolt.

Miután titkárunkat, Cséti Imrét múlt év december közepén elvesztettül, ezzel címlistája és egyéb általa kezelt dolgok is hatókörünkön kívülre rekedtek (annak ellenére, hogy fiától ígéretet kaptunk ezek megmentésére). Ehhez kapcsolódóan veszélybe került a nevén szereplő értékes honlapunk fenntartása is, amit aztán Varga Laci és Király Csaba sikerrel elhárított.

Ugyanakkor az általam használt címlista is korrekcióra szorulhat. Elképzelhető, hogy egyesek címe megváltozott, vagy netán új érdeklődők várják leveleinket, esetleg e-mailjeim valakiknek csak értelmetlen terhet jelentenek. Ezért kérem, hogy aki ezután is számít e-mail levelünkre, jelezze azt vissza aktuális e-mail címe, telefon elérhetősége megadásával, akár This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. e-mailünkre, akár Karcagi Gimista Facebook lapunkra. (Kérem, akiket érint, szabadítsanak fel helyet a postaládájukban, ezzel megkímélve minket olyan megtörtént kellemetlenségtől, hogy egyik címzettünk postaládája beteltével sorozatban kaptam többszörös visszajelzést levelem postázhatatlanságáról.)

Felmerült, hogy a szokásos, többeknek szóló meghívónkon túl küldünk-e személyre szólót is? Sajnos ez korábban sem volt gyakorlatunk, ezután meg pláne nem várható el tőlünk. Ezért mindenkit kérünk, hogy kövesse az e-mail ill. Facebook közleményeinkben és a honlapunkon propagált invitálásunkat.

Nemigen dicsekedhetem olvasmányaimmal, de most eléggé összejött:

  • A póttartalék előadást Csontváryból tervezem, amihez sikerült egy többszáz oldalas könyvet kikölcsönözni.
  • Ugyanakkor Szerov szovjet belügyes (ők csalták tőrbe 1956-ban a tárgyaló magyar delegációt) régen keresett, közel ezer oldalas visszaemlékezése is most lett számomra elérhető, ami sajnos nem őszinte visszaemlékezés, hanem a SZU birodalmi tömjénezése.
  • És dr. Gyergyói János kétkötetes jegyzete is megjött menyétől, ami a Pedagógus Arcképcsarnokba szánt megemlékezést szolgálhatja.
  • A Becskereki László iskolatársunk régi kunmadarasiakról írott vaskos könyvét pedig ajándékba kaptam tőle, ami több madarasi iskolatársunknak is érdekes lehet, majd továbbadom az érdeklődőknek.

Szívélyes üdvözlettel: 

Bihari László, KÖBK elnök


 

Körlevél

Tegnapi (2025.7.3.) pénzmúzeumi látogatásunkkal befejeződött a 2024/25-ös szezonunk. Így sor kerülhet a szokásos, alábbi körlevelünk kibocsátására. Ebben vázlatosan ismertetem a Karcagi Öregdiákok Baráti Köre adott időszaki tevékenységét és táblázatban mutatom be következő, 2025/26-os szezonunk tervezett programját:

2024-2025 Beszamolo-program.pdf 

❖

Ezen túl törlesztem adósságomat, mellékelve a dr. Petriné Zsuzsának a tegnapi pénzmúzeumi látogatásunkon készített fotóit:

Pénzmúzeumi látogatásunk

❖

Tartozom még azzal, hogy biztató hírem van a dr. Kiss Mihály és dr. Kiss Lajos hagyatékának a karcagi Gazdaházba kerüléséről. 

Szívélyes üdvözlettel:

Bihari László, KÖBK elnök


 

Pénzmúzeum

A Karcagi Öregdiákok Baráti Köre 2024/25-os szezonjának utolsó alkalma július 3.-án volt a Pénzmúzeumban.

A kiállítás célja a pénzügyi tudatosság fejlesztésé, főleg a jövő nemzedék vonatkozásában, ezért május elejei foglalással is csak vakáció idejére kaptunk látogatási lehetőséget.

Hitelesség, szakszerűség kedvéért a kiállítás leírásából idézek:

„A Pénzmúzeum kiállítása … európai összevetésben is kuriózumnak számít. …

A Pénz útja címet viselő állandó kiállítás a fizetőeszközök öt fő funkciójának bemutatására vállalkozik….

A látogatás az Aranybányából indul, ahol a vendégek egy interaktív digitális tudástár segítségével rengeteg hasznos ismerethez juthatnak az arany gazdasági, kulturális vagy szakrális felhasználásával kapcsolatban….

Az Aranybánya elhagyása után a vendégek az első csomópontra jutnak, mely a pénz értékmérő szerepét mutatja be. …

A második csomópont a pénz forgalmi eszköz funkcióját vizsgálja, és a fizetőeszközök formai megjelenésére, illetve a forma és a gyakorlati felhasználás kapcsolatára irányítja a figyelmet.

A harmadik csomópontban a pénz, mint fizetési eszköz kerül fókuszba. …

A negyedik csomópont a világpénzek kialakulására és működésére világít rá, s bemutatja, milyen szerepe van ezeknek a pénznemeknek a globális gazdaság működtetésében és fenntartásában.

Az ötödik csomópont a pénz kincsképző funkcióját járja körbe….”

A rendkívüli hőség miatt hűséges tagjaink jó része sem tudott jönni, így szerény létszámmal, 6 fővel vettünk részt.

Szívélyes üdvözlettel:

Bihari László, KÖBK elnök


 

2024/25-ös tanévzáró

A Nagykun Református Gimnázium 2024-25-ös tanévzárója 2025. június 29.-én 10 órai kezdettel istentisztelettel egybekötött ünnepélyes keretek között a Nagytemplomban volt.

Ezen mi egykori iskolatársaimmal (Szarvas Pálné Koós Katalin, Király Csaba) a Karcagi Öregdiákok Baráti körét képviseltük, hogy az általunk kitűzött emlékdíjakat és pályázatokat nyert diákoknak a jutalmat átadjuk, amire alapvetően az un. maradék pénzekből 420 eFt.-ot fordítottunk.

Az emelkedett hangulatú alkalmat vázlatosan ismertetem az érdeklődők számára:

Az ünneplőbe öltözött diákok és az iskolánk zászlajának bevonulását a Himnusz és a 25. zsoltár 1-2. verseinek eléneklése követte.

Az igét az iskolafenntartót képviselő Nt. Koncz Tibor esperes úr által felkért Fodor Gusztáv lelkész Ézsaiás 43. 1-3. verse alapján hirdette: A Teremtő-Alkotó Isten mindenek felett áll, és javunkra viszi véghez akaratát. A Vele való megbékélés saját magunkkal is megbékélést hoz. Istennek mindnyájunkkal terve van, és a képére alkotottságunk önbecsülést adhat. Feltétel nélküli szeretete révén név szerint tart számon bennünket, védelmet nyújtva a fenyegető veszélyektől is.

Egy szép bibliai tartalmú verset követően Szepesi Tibor polgármester úr átadta a jótanuló-jósportoló kitüntetést, mi pedig az öregdiákok részéről az emlékdíjakkal és pályázatokkal járó jutalmakat.

Aztán Tóth Barna igazgató úr ismertette a tanév eredményeit, rendezvényeit, a jótékonysági akciók, valamint a tanulmányi versenyek szervezését és azokon való eredményes részvételt, a sikeres érettségit, és felsorolta a kiváló eredményt elért diákokat. Végül hivatalosan bezárta a tanévet.

A Szózat eléneklése után, a zászlót követő kivonulás alatt a 434. énekünk hangzott.

A mellékelt fotókat a Karcag TV anyagából válogattam, a teljes képsort is megosztottam a Karcagi Gimista Facebook lapunkon:

a Karcag TV Facebook lapján található fotók

Szívélyes üdvözlettel:

Bihari László, KÖBK elnök


 

Pénzmúzeum, Karcagi Öregdiákok Baráti Köre, 2024.07.03


 

Látogatás Karcagon 

Tegnap (2025.6.19) az általunk kezdeményezett emlékdíjak és pályázatok jutalmazásának fedezetét vittem gimnáziumunkba, amit az istentisztelettel egybekötött jún. 29.-i (vasárnap) 10 órakor kezdődő évnyitón osztunk ki az azt kiérdemelt diákoknak.

Utazásomra feleségem, Adél is elkísért, hogy Karcag újabb nevezetességeit megtekintsük.

Igy megnéztük a Sámándobot, ahol Molnár Tamás szibériai és sztyeppei kőrajzok és emlékoszlopok ihlette alkotásait is láthattuk.

Szintén aktuális volt a nagykanizsai származású Adéllal megtekintenünk az új sportcentrumot, ahol nagy küzdelem árán a karcagi focicsapat legyőzte a nagykanizsait és bejutott az NBII. -be.

Karcagi látogatásunkat a Gazdaházban Nagy Emese etnográfus és Gánóczy Ferenc középiskolai tanár kedves vendéglátása zárta.

Szívélyes üdvözlettel:

Bihari László, KÖBK elnök

Bihari László - Látogatás Karcagon, 2025.06.19Bihari László - Látogatás Karcagon, 2025.06.19Bihari László - Látogatás Karcagon, 2025.06.19Bihari László - Látogatás Karcagon, 2025.06.19Bihari László - Látogatás Karcagon, 2025.06.19Bihari László - Látogatás Karcagon, 2025.06.19Bihari László - Látogatás Karcagon, 2025.06.19

 


 

Néprajzi Múzeum 

Az öregdiákok aktuális szezonjának utolsó előtti programja tegnap (2025.6.5.) a Budapesti Néprajzi Múzeum látogatása volt. A részvétel a körülmények miatt szűkkörűre sikerült.

Az óriási épületben a megújított kiállítás sok érdekes anyagot foglal magában (mint pl. a melléklet bútorai, viseletei), ami végülis egy látogatás alkalmával nem meríthető ki. A részkiállításokra a belépés QR kódos és vonalkódos jeggyel történik (sőt a mosdó használatához is gyűretlen kód szükséges).

A látogatást a múzeumi étteremben jó hangulatú ebéddel, kávéval, fagylalttal zártuk. A távolmaradók sajnálhatják, hogy nem vettek részt.

Az eredetileg neves személyekkel tervezett ( 2025.2.6. és 2025.6.5.), de általuk lemondott alkalmaink helyett sikeres pótlás volt akár a Gizi Néni szereplése, akár ez a Néprajzi Múzeum látogatás. 

Szívélyes üdvözlettel: 

Rápoltiné Soós Juli, KÖBK FB. tag

Karcagi Öregdiákok Baráti Köre - Néprajzi Múzeum, 2025.06.05.Karcagi Öregdiákok Baráti Köre - Néprajzi Múzeum, 2025.06.05.Karcagi Öregdiákok Baráti Köre - Néprajzi Múzeum, 2025.06.05.Karcagi Öregdiákok Baráti Köre - Néprajzi Múzeum, 2025.06.05.Karcagi Öregdiákok Baráti Köre - Néprajzi Múzeum, 2025.06.05.Karcagi Öregdiákok Baráti Köre - Néprajzi Múzeum, 2025.06.05.Karcagi Öregdiákok Baráti Köre - Néprajzi Múzeum, 2025.06.05.Karcagi Öregdiákok Baráti Köre - Néprajzi Múzeum, 2025.06.05.


 

Néprajzi Múzeum, 2025.június 5.

 

Néprajzi Múzeum 

Karcagi Öregdiákok Baráti Köre, Néprajzi Múzeum, 2025.06.05.


 

A Szent Korona hányattatott sorsa (1205-1978)

Május 8-i jó hangulatú összejövetelünkön „A Szt. Korona hányattatott sorsa (1205-1978).” címmel tartottam előadást, aminek PDF-re konvertált változata itt elérhető:

Szt.Korona.pdf

Alapvetően a 11 külföldre vitelét majd hazahozatalát és néhány országunkon belüli mozgatását mutattam be, az érintett uralkodóházak leszármazási sorával, az egyes események szereplőinek korabeli ábrázolásával, valamint a korona szállításának útvonalát mutató térképekkel.

A 11 külföldre vitel általában nyugati irányba, többségében Ausztria közelebb és távolabb eső városaiba történt.

1.    1205-ben Imre király felesége, gyermekük, III. László számára lopja ki fiával együtt Bécsbe.

2.    1241-42 alatt IV. Béla a tatárok elől Trogírig menekül.

3.    Az interregnum (1301-1310) alatt Prágában és Déván is őrizik, míg 1310-ben másodszor is megkoronázzák vele Károly Róbertet.

4.     1440-64 között a vegyesházi királyok alatt V. László anyja a koronát csecsemő fiával Bécsújhelyre viszi, és Mátyás csak 1464-ben tudja visszaszerezni.

5.    1551-1608 közötti leghosszabb távollét, amikor a három részre szakított országban előbb Szulejmán, majd Szapolyai János, János Zsigmond, aztán I Ferdinánd birtokába kerül, és így örököli Miksa, majd II. Rudolf, végül a pozsonyi Korona toronyban kerül őrzésre.

6.    Az 1663-64-es török támadás elől Pozsonyból Bécsbe viszik.

7.    Az 1683-87-es utolsó török támadás elől Pozsonyból Bécsbe, majd Linzbe, végül Passauba menekítik.

8.    1703-12 között a Rákóczi szabadságharc elől Pozsonyból Bécsbe viszik.

9.    1789-90 között II. József parancsára Pozsonyból Bécsbe viszik, és átalakítást szenved.

10.  1848-53 között előbb a szabadságharc forgatagában Budáról-Debrecenbe, majd vissza, aztán Kecskemét, Szeged, Nagyvárad, Arad, Lúgos útvonalon Orsovára jut, ahol a Duna parti füzesben elássák, és sok károsodás éri.

11.  1944-78 között a II. vh. következtében az USA-ban őrzik, amíg Jimmy Carter elnök vissza nem adja „Magyarország népének”.

Az is igazolja a Szt. Koronánk szakrális voltát, hogy csodás módom mindig hazakerült, és ma sem idegenben, zsákmányként mutogatják (mint a Bocskai koronát Bécsben, de Szulejmán kezéből kerülhetett volna a Topkapi múzeumába, és miután felajánlották a cárnak, így akár az oroszoknál is múzeumi tárgy lehetne).

❖

Jelen szezonunk nem zökkenőmentes, a betervezett programunk több alkalommal is módosításokra szorult. Pl. febr 6.-án a tiszteletbeli konzul úr elmaradása miatt helyette „beugrott” Gizi néni, aki óriási sikert aratott. Tegnapi szereplésem is azért vált szükségessé, mert a programba iktatott titkárunk sajnos végleg itthagyott minket.

De módosítanunk kellett a jún. 5.-ére tervezett látogatást, ami helyett 10 órás gyülekezővel a Néprajzi Múzeumot tekintjük meg, és ott együtt ebédelünk. A Petriné Zsuzsa javasolta Pénzmúzeumot pedig júl.3.-án 14 órától nézzük meg.

Szívélyes üdvözlettel:

Bihari László, KÖBK elnök

 KÖBK 2025.05.08 Bihari László: A Szent Korona hányattatott sorsa (1205-1978)KÖBK 2025.05.08 Bihari László: A Szent Korona hányattatott sorsa (1205-1978)KÖBK 2025.05.08 Bihari László: A Szent Korona hányattatott sorsa (1205-1978)KÖBK 2025.05.08 Bihari László: A Szent Korona hányattatott sorsa (1205-1978)KÖBK 2025.05.08 Bihari László: A Szent Korona hányattatott sorsa (1205-1978)


 

A Szent Korona hányattatott sorsa (1205-1978)

Betervezett évadunk szerint következő alkalmunkra Cséti Imre titkárunk készült volna „dr. Kiss Lajos és találmányai” címmel előadást tartani, de sajnos decemberi sajnálatos távoztával az évek óta az általam előkészített tartalékhoz kellett nyúlnunk.

Így 2025. máj. 8. csütörtök 14 órai kezdettel a szokásos összejöveteli helyünkön (MTA Titkárság 1051. Budapest. Nádor u. 7. fsz. 29.) én adok elő „A Szt. Korona hányattatott sorsa (1205-1978)” címmel.

Természetesen megkerülhetetlen utalni a korona eredetére, formájára és eszmeiségére.

Alapvetően a 11 külföldre vitelét majd hazahozatalát és néhány országunkon belüli mozgatását mutatom be, az érintett uralkodóházak leszármazási sorával, az egyes események szereplőinek korabeli ábrázolásával, valamint a korona szállításának útvonalát mutató térképekkel alátámasztva.

A téma remélhetőleg még az én előadásomban is elég érdekes lehet, hogy meghallgatásra ajánljam.

A Cséti Imre által használt címlistát Viktor fia ismételt ígérete szerint remélhetőleg megkapjuk. A Kiss Család Imrénél maradhatott anyagairól egyelőre nincsen hírünk.

Szívélyes üdvözlettel:

Bihari László, KÖBK elnök 


 

Gizi Néni 108 éves

A Karcagi Öregdiákok Baráti Köre nevében iskolatársunkat, a hó 14.-én 108. születésnapját ünneplő, a karcagi születésű Csap Leventéné, született Nemetz Gizellát, mindnyájunk Gizi Nénijét, szeretettel köszöntjük.

Az öregdiákok közössége, valamint családom és saját nevemben kívánom, hogy Isten adjon még sok örömet, boldogságot, jó egészséget sok évtizedre Gizi Néninek. 

Szívélyes üdvözlettel:

Bihari László, KÖBK elnök

 

Kedves László!

 

Élet című versemet küldöm Gizi "néninek". Jó egészséget és békességet kívánok Gizi nővérünknek és mindnyájatoknak!

 

Üdvözlettel: Mester Sándor

(a 89 éves öregdiák)

A melléklet:

Mester Sándor: Élet


  

Híd Magyarország és Dél-Korea között

Április 10.-i összejövetelünk szereplője Dr. Szegő Andrea, a szociológiai tudományok kandidátusa, aki emellett közgazdasági diplomás, valamint a Magyar-Koreai Társaság elnöke, akit a koreai elnök asszony ittjártakor bizalmas beszélgetésre magához kéretett.

Férje, Nagy Sándor a karcagi gimnáziumunkban végzett, ennek révén, és főként Cséti Imre jóvoltából kerültünk Andreával élő kapcsolatba.

Én is több emlékezetes rendezvényükön vettem részt (Első Magyar-Koreai Piknik, látogatás a Koreai Magyar Közös Nanolaboratórumban, koreai hagyományok szerint rekviem koncert a Hableány hajósbaleset áldozataiért, pár ingyenes Zeneakadémiai koncertek).

Viszont Ő is többször volt a vendégünk, most pedig szereplésre is vállalkozott.

Elmondása szerint az általa a magyar-koreai viszony keretében kulturális és gazdasági téren is kezdeményezett számos téma közül (pl. cimbalom, Bartók-Kodály szobor D-Koreába) kiválasztotta, és az Ahn Eak Tai karmester és zeneszerző témáján keresztül világított rá az általa szorgalmazott, jobb sorsra érdemes nemzetközi kapcsolat visszásságai is. A koreai himnusz írója, az első ázsiai zenész, aki az európai klasszikusok felé fordult, nagyon szegény sorból származik, amikor Korea japán gyarmat Tokióban tanul. De 1938-41 között Magyarországon a Zeneakadémián Bartók, Kodály de főleg Dohnányi is támogatják, és az Eötvös Kollégium lakója, majd karmesterként Bécs-Berlin-London-Barcelona következik.

Magyarországi tartózkodása emlékére a koreai felsőbb körök (főpolgármester, parlamenti elnök, államelnök helyettes) támogatásával elkészül a Budapestre tervezett szobra, de az itteniek az elképzelt helyszínt az utolsó pillanatban ellehetetlenítik, sőt sajtókampányt indítanak ellene. Végül, Tarlós István jóvoltából a Városliget ad neki helyet. Az avatásán megint csak a koreai prominens személyek szerepelnek, az ottani újságok bőven írnak Andreáról és kezdeményezéseiről, a hazai illetékesek távol maradnak az avatástól, és a sajtó is hallgat.

Az előző alkalmunkon bemutatott üveggyári történet is párhuzamba állítható ezzel, ahol értékeinket erőfeszítéseinket a felsőbb körök nem értékelik kellően, hagyják veszendőbe menni. Sajnos kicsiben a mi mozgalmunk is ennek a közömbösségnek az áldozata, az iskolánkban végzett prominens személyek nem támogatják kelően nemes hagyományunkat.

Szívélyes üdvözlettel: Bihari László, KÖBK elnök

Dr. Szegő Andrea - Híd Magyarország és Dél-Korea között, 2025. április 10.Dr. Szegő Andrea - Híd Magyarország és Dél-Korea között, 2025. április 10.Dr. Szegő Andrea - Híd Magyarország és Dél-Korea között, 2025. április 10.Dr. Szegő Andrea - Híd Magyarország és Dél-Korea között, 2025. április 10.Dr. Szegő Andrea - Híd Magyarország és Dél-Korea között, 2025. április 10.


 

Dr. Szegő Andrea - Híd Magyarország és Korea között, 2025. április 10.


 

Ruzicska Ferenc: A berekfürdői üveggyár 

2025. március 06-án Ruzicska Ferenc volt vendégünk, aki "A Berekfürdői Üveggyár" című könyvéből vett fényképekkel és történetekkel illusztrálva tekintette át az Üveggyár közel 6 évtizedes történetét - a létrejöttétől, a fejlődésén át, egészen a gyár 1996-os bezárásáig.

Külön örömünkre szolgált, hogy körünkben köszönthettük a 93 éves, jó egészségnek örvendő Suha Zoltánt, az élő legendát, akinek az élete szorosan összefonódott az Üveggyár történetével, hiszen a szakmai ranglétra minden fokát végigjárta a gyárban: volt üzemmérnök, főtechnológus, főmérnök, tanácsadó, végül az alapító igazgató Veress Zoltán nyugdíjba vonulásakor átvette a gyárigazgatói pozíciót is.

A Berekfürdői Üveggyár létrejöttének szükségét a Trianoni döntés indokolta, amikor is a történelmi Magyarország üveggyárainak többségét elveszítettük. Az  Üveggyár létrejöttének a lehetőségét pedig a MAORT főgeológusának, Pávai-Vajna Ferencnek az eredményes fúrása teremtette meg, amikor 1928-ban felszínre tört a jódos-brómos termálvíz és a szinte tiszta metánt tartalmazó földgáz. Kezdetben a Gyár még Karcagi Üveggyárkánt szerepelt, hiszen Karcag külterületén épült, és Karcag első jelentős ipari létesítménye volt.

Az előadás további részében megismertük az Üveggyár és vele szorosan összefonódó Berekfürdő fokozatos fejlődését. Láttuk, hogy a gyár bővüléséhez fokozatosan gyarapodó munkaerőre volt szükség, különösen a folyamatos üzemre való áttérés kívánt jelentős személyi bővítést. Közben megfigyelhető volt, hogy az üveggyártásban kulcsfontosságú szerepet betöltő üvegfúvók szakmája generációkon át öröklődött.

A Berekfürdői Üveggyár 1951 és 1961 között az Üvegipari Művek kísérleti kutatóüzemeként is szolgált, így érthető, hogy fennállása során több ezer fajta terméket állított elő, mint különféle ipari üvegeket (világítótestek, rádió adócsövek), ezek mellett különféle használati és dísztárgyakat készítettek (mint pl. hőálló, színes, fekete üvegek) és itt kell megemlítenünk a világhírű, szabadalmaztatott  fátyolüveget is.

A Berekfürdői Üveggyár leállításakor még folyt a szakemberek képzése, és nem látszott a gyár további jövője. Ma, 30 évvel a gyár bezárását követően már egyértelmű, hogy a történet véget ért, végleg megszűnt az üveggyártás a Berekfürdői Üveggyárban és végleg megszűnt az üvegfúvók képzése is.

Ruzicska Ferenc: A berekfürdői üveggyár, Karcagi Öregdiákok Baráti Köre 2025.03.06.Ruzicska Ferenc: A berekfürdői üveggyár, Karcagi Öregdiákok Baráti Köre 2025.03.06.Ruzicska Ferenc: A berekfürdői üveggyár, Karcagi Öregdiákok Baráti Köre 2025.03.06.Ruzicska Ferenc: A berekfürdői üveggyár, Karcagi Öregdiákok Baráti Köre 2025.03.06.Ruzicska Ferenc: A berekfürdői üveggyár, Karcagi Öregdiákok Baráti Köre 2025.03.06.Ruzicska Ferenc: A berekfürdői üveggyár, Karcagi Öregdiákok Baráti Köre 2025.03.06.Ruzicska Ferenc: A berekfürdői üveggyár, Karcagi Öregdiákok Baráti Köre 2025.03.06.

 


 

M5 Könyvjelző: Pintér Zoltán Árpád

A kiváló M5 adásában vasárnap délután találkoztam a Takaró Mihály műsorában dr. Pintér Zoltán Árpád tanár úr által az amerikai-magyar kapcsolatok origójának nevezett Fabriczy-Kováts Mihály huszárezredesről való nagyszerű emlékezéssel, amit minden karcaginak ajánlok az alábbi hivatkozásban:

Takaró Mihály műsora, Magyar hősök az amerikai történelemben, M5 2025.03.01.

Szívélyes üdvözlettel: Bihari László, KÖBK elnök

This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.


 

TOVÁBB

Csabának telefonon megígértem, hogy ezeket leírom, de jó, ha más is tud róla és segítségére lesz. Mert március 4.-én befektetnek a Kékgolyóba, 5.-ére tervezik a tüdőlebeny eltávolítását, így 6.-án biztos nem lehetek ott a rendezvényen. Remélhetőleg csak átmeneti akadályoztatásom lesz, de jó ha ismeritek a jövőre vonatkozó elképzeléseket is.

Az alábbi táblázatban van a mostani szezon előadóival egyeztetett jelenlegi program és elérhetőségeik.

A Ruzicska Feri előadására szóló cifra meghívót kiküldtem. A neki ígért parkolási engedélyt, ha megkapom gépkocsijuk rendszámát, Névery István (30-2407041, This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.) Gondnokságvezetőtől  kérelmezem, Csaba majd segít a beparkolásban (a Nádor u. / Zrinyi u. sarkán kell várni, a rendszámleolvasó leengedi a tuskót, és beengedi az autót a Zrinyibe, a portás kinyitja a nagykaput, hogy az udvarra beállhasson).

Suha Zoltán főmérnök->igazgató meghívása Varga Zsuzsa (70-4368041) révén történhet.

Felkérésemre a számítógép és projektor kezelésére, a fotózás és az összefoglaló készítésére Varga Laci vállalkozott, amit felrak a honlapra, ahonnan én majd lehetőségem szerint szokásosan terjesztem e-mailen, Facebookon.

Az említett táblázat üres sorában Cséti Imre dr. Kiss Lajossal kapcsolatos előadása lett volna. Remélem előkerülök addig, és a rég tartalékként tervezett, a Szt. Korona hányattatott sorsáról tarthatok bemutatót, ha nem, akkor mással helyettesítitek.

Az MNB látogatást majd Petriné dr. Szabó Zsuzsával kell egyeztetni (70-4897407, This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.).

A Katona Mihály tanár úr emléktáblájára adakozóknak igyekszem személyesen köszönetet mondani. Tudomásom szerinti eddigi 38 adakozótól 641 eFt áll rendelkezésre. Györfi Sanyival időnként beszélek, akinek elérhetőségei: 30-9537189, This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it..

Az általam használt címlista ezen a linken érhető el. Az első része tökéletes, de a második javításra szorulhat.

A Cséti Imre címlistáját rokonai (Cséti Viktor 30-2419608) átfésülésében reméljük megkapni.

Az Imrénél maradt, a Gazdaházat illető anyagokban (dr. Kiss Mihály, dr. Kiss Lajos) is Viktor segíthet.

Jövő szezonra való szereplésre eddig ígéretet kaptam:

Gál András (üvegtechnika, okt. 4. Karcag 30-9677506),  dr. Pintér Zoltán Á. tanár (amerikai útjáról 30-9965256, This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.), Prof. Dr. Tar Károly (30-2570190, This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.), Szabó István alpolgármester (20-7721374, This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.), Toldi István (70-3737061, This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.), Mikus Dezső (madarasi internálásról 20-9246194, This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. ), Ludány Béla (erdélyi útjairól 70-6089951).  Ahol nincsen külön témára vonatkozó megjegyzés, ott egy általános bemutatkozásról lehet szó. Az első csütörtökök: 2025. nov.6.; dec.4.; 2026. jan.8.; febr.5.; márc.5.; ápr. 2./9.;máj. 7. 

ALUMNI ügyben majd májusban Tóth Barna igazgató úrral (20-5420392, This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.) kell egyezkedni, ragaszkodva a külön tagozatunkhoz.

Bízom Istenben, hogy majd ezek többségét adott időben intézni is tudom, de hiányom esetén is folytassátok!

Szívélyes üdvözlettel: Bihari László, KÖBK elnök

This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

 KÖBK Program 2024/2025


 

Ruzicska Ferenc, A berekfürdői üveggyár, 2025. március 06.


 

Cikk az Új Néplapban

107 éves iskolatársunk, Csap Leventéné, született Nemetz Gizella volt a vendégünk e hó 6.-án.

Az erről szóló beszámolóm alapján Szathmáry István iskolatársunk a mellékelt cikket jelentette meg a szolnoki Új Néplapban.

Hálásan köszönjük neki Gizi Néni, valamint mozgalmunk népszerűsítését.

Szívélyes üdvözlettel: Bihari László, KÖBK elnök

This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

Szathmáry István cikke az Új Néplapban, 2025.02.12.. 


 

Ügyeink előrehaladása 

Örömmel tudósítok róla, hogy megtört a jég, és a hosszabb szünet után sikerült személyes és hasznos beszélgetést folytatnom Szepesi Tibor Polgármester Úrral! (A február 10.-én 10 órára kapott időpont számomra persze korai keléssel járt.)

Az öregdiákok nevében  megköszöntem a lehetőséget, hogy Tibor bokros teendői mellett időt szakított ránk.

Miután előzetesen nem volt lehetőségem a találkozó részleteinek egyeztetésére, több verzióval készültem:

  1. Üzenetben jeleztem, hogy bemutatóval szélesebb körben szeretném népszerűsíteni mozgalmunkat. 
  2. A nemrég közreadott „Felhívás iskolatársainkhoz” c. írás (2025.02.03) alapján történő megbeszélés.
  3. Előző egy rövidített változatának megtárgyalása.

A rendelkezésre álló feltételek mellett az utóbbira kerülhetett sor. Nyilvánvalóan eltérő helyzetünkből eredően egyes dolgokban eltérő a szemléletünk. Tibor nyilván sokkal jobban átlátja karcagi jelenlegi helyi és az általános szervezési ügyeket, amihez apparátussal is rendelkezik.  Nekem pedig hosszabb távú visszatekintésem van saját szervezetünkre. 

Kéréseinket méltányolva:

  • Tibor vállalja, hogy tiszteletbeli elnökünk lesz, amire októberi karcagi összejövetelünk ad alkalmat.
  • Rendkívüli elfoglaltságára miatt kijelöl összekötőt a Polgármesteri Hivatal és közöttünk.
  • Negyedévente helyet kaphatnak írásaink a Karcagi Hírmondóban (megjelentetésre, indulásnak átadtam a „Felhívás iskolatársainkhoz” c. írást).

Polgármester Úr javaslata:

  • Mozgalmunk túléléséhez és támogatásához szervezeti átalakítást ajánl, hogy a Gimnáziumunk keretében működő, más egyesületekhez hasonlóan, tagozódjunk oda be, amihez Igazgató Úrral való egyeztetést és jogászi segítséget is felajánlott. (Ez is azt igazolja, hogy a 2016-os civil szervezetté alakulásunk zsákutca volt, amit már mi is többször tapasztaltunk pl. bankolásnál, és hivatalos adományok elmaradásánál.)

Amint többször jeleztem, folytatjuk a diákok jutalmazását, az emlékdíjakkal (B. Major László, Szepesváry Gábor, Szász Béla), valamint a javaslataink alapján iskolánk által megszerkesztett, mellékelt pályázatokkal (Gimnáziumunkról; Jeles tanárainkról; Jeles diákjainkról; Az öregdiákok honlapjának tartalmáról).

Szorgalmazom, hogy az öt diplomás, és három doktori címmel rendelkező dr. Gyergyói János, Gimnáziumunk 1957-ben menesztett igazgatója is kerüljön be a Pedagógus Arcképcsarnok kiadványba, illetve annak internetes változatába. Az ehhez szolgáló - kisújszállási menye által talált anyagot - Kormos  György / Szabó István révén megkapjuk, hogy belőle a megfelelő összeállítást elkészíthessük.

Szívélyes üdvözlettel: Bihari László, KÖBK elnök

This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

2025 Öregdiák pályázat, Jeles tanárainkról2025 Öregdiák pályázat, Jeles diákjainkról2025 Öregdiák pályázat, Gimnáziumunkról2025 Öregdiák pályázat, A KÖBK honlap tartalmáról


 

107 éves iskolatársunk volt a vendégünk!

KARCAGI ÖREGDIÁKOK BARÁTI KÖRE, 2025.01.06. Csap Leventéné, Gizi Néni

Február 6.-i összejövetelünkön eredetileg a tiszteletbeli kazah konzul, Horváth László szereplésére számítottunk, aki az utolsó pillanatban mondta azt le.

Viszont Petriné dr. Szabó Zsuzsanna vállalta, hogy elhozza összejövetelünkre 107 éves iskolatársunkat, Csap Leventéné, született Nemetz Gizellát.

Konzul úr előadásának elmaradása miatt kapóra jött a dolog és így Gizi Néni lett a főszereplő, aki kivételesen magas életkora ellenére fizikailag és szellemileg is irigylésre méltóan aktív.

Hosszú életére az első világháború végén indult, 1917. április 17.-én született Karcagon.

Bár szülei Kolozsváron éltek, édesapja ott volt ügyvéd, de édesanyja karcagi származása miatt erre az időszakra hazamentek, hiszen nagyapja, Nyitrai Pál ott orvoskodott és órára (15:00) megjósolta születését.

Felmenői között volt orvos, tanító, és hadbíró is, ezekről és matuzsálemi élete eseményeiről teljes pontossággal emlékezik meg.

Egyik neves ősére igen büszke, Lukács Dénes részt vett az 1848-49-es szabadságharcban és a halálbüntetéstől felesége mentette meg, elment Ferenc Józsefhez audienciára és jártak ki neki a kegyelmet. Így menekült meg a  kivégzéstől, helyette 15 év várbörtönre ítélték, amiből csak öt évet ült le, és a börtönben megtanulta, hogy hogyan kell földgömböt készíteni. 

Miután ügyvéd édesapja Kolozsváron nem esküdött föl a román rendszere, ezért Magyarországra kellett menekülniük.

És kézenfekvő volt, hogy a karcagi kötődés miatt átmenetileg ott telepedjenek le, így lett ő az iskolatársunk.

Szívesen mesél a gyerekkoráról, akár az őt ölébe vevő Móricz Zsigmondról is, aki a családja közeli barátja volt.

Derűsen emlékszik vissza a tartalmas életére, hányattatott sorsára, amely során gépírónőként dolgozott Karcagon a világháború előtt.

A hosszú évek során sok kellemetlen, és kellemes élményben is volt része, melyekből néhányat érzékletesen felelevenít.  

A háború borzalmairól, a fővárosban átélt ostromról is sok emléke van, amikor a lakásuk is bombatalálat érte.

De hitelesen említi debreceni könyvelőségét, B listázást, elbocsátását  (mert nem írta alá a Mindszenty elítélését),  a fővárosi takarítónőségét, meg, hogy a faiparban targoncavezető is volt.

Nyugdíjazása előtt telefonkezelő, majd utána 17 évig egy orvosi rendelőben kartonozó.

Mindig jó szívvel  segített másokon, pl. egy háborúban megrokkant férfi családján, akit elvállalt a férjének és annak gyerekeit a saját gyerekei mellett nevelte fel, ezekkel így négy gyermeke, és mára már több unokája sőt dédunokái is vannak.

Szabadidejében most is nagyon tevékeny,  készíti a gobelineket, rejtvényt fejt, de érdeklődik a számítógép iránt, és szívesen társasjátékozik.  

Életfilozófiája, aminek a rendkívül hosszú és mindeddig a fizikailag és szellemileg is aktív életét tulajdonítja: a körülményekhez való alkalmazkodás, a családi összetartozás és szeretet, egymás segítése, valamint a derűs életszemlélet.

Persze a géneknek is szerepe lehet magas életkorában, hiszen édesanyja is közel 103 évet élt.

A könyvbemutatóján hangsúlyozta, hogy a válságos időkben életét alapvetően a Jóisten őrizte meg a nehéz helyzetekben is, amit erős hitének tulajdonít.

És rendre kinyilatkoztatja, hogy „Legyen béke!”

❖

Programunk folytatása:

  • 2025. márc. 6. Ruzicska Ferenc: A berekfürdői üveggyár.
  • 2025. ápr. 10. dr. Szegő Andrea: Híd Magyarország és Korea között.
  • 2025. máj. 8. Cséti Imre előadása helyett: Ha akkor vállalja, úgy a tiszteletbeli kazah konzul úr, vagy én a Szt. Korona hányattatásáról.
  • 2025. jún. 5. PM helyett MNB, amiben  Petriné dr. Szabó Zsuzsa segíthet.

Következő szezonra elsősorban iskolatársainkat hívom majd szereplésre.

Tervezzük dr. Gyergyói János volt igazgatónk pályájának a Pedagógus Arcképcsarnokban való megjelenítését.

Cséti Imre titkárunk távoztával, az általa vitt ügyek (címlista, dr. Kiss Mihály és dr. Kiss Lajos hagyatéka, stb.) szálainak elvarrásához találkoztam fiával, Viktorral és rokonával, Gabriellával. 

Szívélyes üdvözlettel: Bihari László,  KÖBK elnök

This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

KARCAGI ÖREGDIÁKOK BARÁTI KÖRE, 2025.01.06. Csap Leventéné, Gizi NéniKARCAGI ÖREGDIÁKOK BARÁTI KÖRE, 2025.01.06. Csap Leventéné, Gizi NéniKARCAGI ÖREGDIÁKOK BARÁTI KÖRE, 2025.01.06. Csap Leventéné, Gizi NéniKARCAGI ÖREGDIÁKOK BARÁTI KÖRE, 2025.01.06. Csap Leventéné, Gizi NéniKARCAGI ÖREGDIÁKOK BARÁTI KÖRE, 2025.01.06. Csap Leventéné, Gizi NéniKARCAGI ÖREGDIÁKOK BARÁTI KÖRE, 2025.01.06. Csap Leventéné, Gizi NéniKARCAGI ÖREGDIÁKOK BARÁTI KÖRE, 2025.01.06. Csap Leventéné, Gizi Néni


 

Programváltozás

Jelen szezonunk programját is közel egy évvel ezelőtt állítottam össze, beszéltem meg a meghívott szereplőkkel.

Majd a színes meghívó kiküldése előtt ismét rájuk kérdezek.

Így történt ez a 2025. február 6. csütörtök 14 óra órára tervezett vendégünk,  Horváth László tiszteletbeli kazah konzul esetén is, még január 20.-a környékén.

A meghívót február 1-én, szombaton reggel küldtem ismételten szét emlékeztetőül, és este 6 körül kaptam a visszajelzést:

Sajnos Horváth úr előre nem látható elfoglaltság miatt nem fog tudni részt venni az Önök által szervezett eseményen.

Egy óra múlva rákérdeztem a levél küldőjére:

Viszont május 8.-án szívesen látnánk Őt körünkben, az így elmaradt találkozásunk pótlására.

De a válasz várat magára.

Kapóra jön viszont, hogy Petriné dr. Szabó Zsuzsa hozza 107 éves iskolatársunkat, Csap Leventéné Nemecz Gizi Nénit, így Ő lesz a főszereplő. De életéről bőven van mit megbeszélni!

Szívélyes üdvözlettel: Bihari László,  KÖBK elnök

This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. 


 

Felhívás Iskolatársainkhoz!

2025.02.03

Alapelvünk Dr. Rácz Ferenc alapító elnökünk megfogalmazásában:

…Gimnázium egykori növendékei célul tűzték ki, hogy a múló évek sodrában szétváló életutak ellenére - az Alma Mater szellemiségétől áthatva - kapcsolatban maradnak egymással…

A latin Alma Mater, magyarul Tápláló Anya, ami rendkívül találó elnevezése a kibocsájtó iskolánknak, hiszen mindnyájan életre szóló muníciót kaptunk Gimnáziumunktól.

És ki nem tisztelné, szeretné Édesanyját? De nem ugyanez vonatkozik-e a Tápláló Anyára is, amitől pályánkat megalapozó indíttatást, „táplálást” kaptunk? Ezt az Iskolánk iránti tiszteletet, elkötelezettséget tükrözi a Karcagi Öregdiákok Baráti Köre tevékenysége. Ennek keretében, Gimnáziumunk szellemiségét követve fontos kulturális értéket képviselünk a szintén elődeink által rögzített 4-es célkitűzésünk teljesítésével:

  1. A diákok rendszeres jutalmazása terén a tavalyi évzárón pl. 350 eFt.-ot fordítottunk 16 tanuló jutalmazására.
  2. Tanáraink emlékének őrzése vonatkozásában eddig 10 emléktábla elhelyezése történt az emeleti arcképcsarnokban, idén készülünk a 11.-re, Katona Mihály tanár úr tiszteletére.
  3. Iskolánk értékmegőrző hagyományaink ápolása keretében 2019-ben emléket állítottunk az 1956-os forradalomban játszott szerepükért meghurcolt tanárainknak és diáktársainknak, ami jelenleg Karcagon a legméltóbb 56-os emlékhely. De ide sorolhatók az október első szombati karcagi összejöveteleink is, ahol nemcsak egymással, de Gimnáziumunk vezetőivel is találkozunk, és tájékoztatást kapunk tőlük Alma Materünk aktuális helyzetéről, míg mi saját dolgainkról számolunk be.
  4. Közérdeklődésre számot tartó nívós előadásokat szervezünk havonta tartott fővárosi alkalmainkra.

Még az iskolánktól idegenek is pártolhatnák a fenti kulturális értékeket. Iskolatársaink meg különösen, mert milyen gyermekei ezen Alma Materünknek, ha teljesen megfeledkeznek róla? Leginkább azokra vet rossz fényt érzéketlenségük, akik kitüntetett helyzetben az iskola, vagy a város alkalmazásában is állnak/álltak, annak kenyerét eszik/ették. Hogyan vehetik semmibe, félvállról mozgalmunk nemes törekvéseit, az újévi köszöntőmben is felvázolt, a fennmaradásunkhoz nélkülözhetetlen tennivalóinkat?

Elsősorban azért is számíthatnánk nagyobb figyelemre, mert öregdiákságunk kivételes mozgalmat képvisel, hiszen nem minden iskolának, ill. városnak van ilyen becses célokat teljesítő közössége, amire mindkét helyen méltán büszkék lehetnének. Ahogyan a Hungarikumok a nemzetünk kincsei, úgy az öregdiák mozgalom pedig szűkebb pátriánk, Gimnáziumunk és Városunk értéke. Nem szabadna ölbe tett kézzel nézniük a jobb sorsra érdemes mozgalmunk agonizálását. Mi, másoktól eltérően elsősorban nem is anyagi támogatást kérünk, hanem különösen a tekintéllyel rendelkezők mögénk állását, sőt az elkötelezetteknek a helyünkre állását reméljük.  Újévi köszöntőm szerint megmaradásunkhoz mindenkitől több pártfogást igénylünk, messze nem elég pl. a Facebookon közzétett ügyeinkben egy kattintással való tetszésnyilvánítás. De kezdeményezéseinkben való aktív részvételt, annak megélését, és mindenkitől közvetítést és közreműködést várunk. Ahogyan nem megoldás a másikra várás, az egymásra mutogatás, mint pl. ahogyan egy városházi alkalmazott a Gimnázium tanári kárából javasolná saját összekötőjüket. A Tápláló Anyát nem illik így megkerülni, lerázni, megtagadni! E helyett jogos tiszteletét szemelőt tartva számítunk minden iskolatársunk pártfogására.

Többünket megviselt fáradhatatlan titkárunk, Cséti Imre decemberi elhunyta, aki példásan magáénak érezte és híven szolgálta ügyünket. Ezért mindazok számára, akik tisztelték, szerették Őt, a róla való méltó emlékezéshez az is hozzá tartozik, hogy helyette, a szervezésből részt vállalva, segítik munkánkat, mozgalmunk tovább élesét. 

Szívélyes üdvözlettel: Bihari László,  KÖBK elnök

This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. 


 

Bihari György könyvei

Szolnoki újságíró ismerősünk, Szathmáry István hívta fel figyelmemet iskolatársunk, Bihari György írói munkásságára, akinek eddig 4 könyve jelent meg.

Élvezettel olvasgatom a karcagi tanyavilágot nagy szeretettel és tökéletes ismerettel bemutató írásait (bár ő inkább az ellenkező határrészeket mutatja be, mint amit én a Rétoldalon ismertem).

A könyveiből az elsőt, önéletírását („Apáink hagyatéka”) könyvtárban megtaláltam, kettőt pedig szép dedikálással megkaptam tőle („Üllő-parti tanyák” és „Megérkezés”). De egyet már csak digitálisan tudott megküldeni („Horváth Sándor igazsága”). És milyen szerencse, mert így ezt a kiváló könyvét Veletek is megoszthatom.

Ebben egy parasztcsalád két nemzedékének küzdelmét írja le hitelesen. Sajnos ez a II. világháború során tragédiával végződik, mert a fiatal feleséget 3 orosz csavargó katona megerőszakolja, akiket a főhős leitat, és lelő, remélve, hogy nincs rá tanú. De valaki mégis besúgja, és a reménytelen helyzetében végez önmagával.

Az alábbi hivatkozáson érhető el:

Bihari György: Horváth Sándor igazsága

Talán dramatizálásra, színi előadásra, filmre vitelre is érdemes lenne ez a több hasonló gyalázatos esetet tükröző tragédia.

Olvasásra ajánlom a többi könyvét is. 

Szívélyes üdvözlettel: Bihari László,  KÖBK elnök

This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.


 


 

Öregdiák mozgalom

2025.01.13-án azzal a céllal utaztunk Király Csaba pénztárosunk és dr. Varga László honlap szerkesztőnk társaságában Karcagra, hogy Gimnáziumunk tantestülete előtt népszerűsítsem öregdiák mozgalmunkat.

Ennek előzménye, hogy múlt év október 5.-i szokásos karcagi öregdiák összejövetelen tartott beszámolómban jeleztem, hogy tagságunk elöregedése és apadó létszáma miatt létünk forog kockán. Ezt elhárítandó külső támogatásra szorulunk.

Segélykérésemnek megfelelően, Nt. Koncz Tibor esperes úr javaslatára, és Tóth Barna igazgató úr jóváhagyása mellett, az ő szervezésében kerül sor a találkozóra.

Ezen a tanári kar előtt szóltam hitelességemről, de főleg öregdiák mozgalmunkról.

Mellékelt ismertetőmet vita- és kampány indítónak szántam, és várom mindenki pozitív, segítőkész hozzáállását a This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. e-mail címen.

A Tóth Barna igazgató úrral való találkozást arra is kihasználtuk, hogy javaslatot tegyünk a diákok ezévi jutalmazására, ennek megfelelően az alábbi témák kerültek szóba:

a maradék pénzeinkből e tanévben is folytatni kívánjuk a

  • B. Major László emlékdíjat,
  • Szepesváry Gábor emlékdíjat,
  • Szász Béla emlékdíjat,

valamint pályázatok készítését kezdeményezzük

  • gimnáziumunkról,
  • annak jeles tanárairól,
  • sikeres tanulóiról,
  • honlapunk tartalmáról.

Ezen túl hasznos beszélgetést folytattam dr. Pintér Zoltán Árpád tanár úrral, többek között meghívva őt következő szezonunk előadójának.

De Varga Laci is találkozott iskolai honlapszerkesztő partnerével, hogy majd tisztázzák az együttműködés lehetőségeit.

Iskolatársaink hívták fel figyelmemet a karcagi származású  (egy tanévben osztálytársam), Bráda Tibor (1941– 2022) Munkácsy Mihály-díjas festőművész emlékkiállítására,  amit december 11.-én nyitottak meg a B32 Galériában (1111.Budapest, Bartók Béla út 32), de még 2025. január 13. és január 30. közötti hétköznapokon 10-18 óra között is látogatható. 

Szívélyes üdvözlettel: Bihari László,  KÖBK elnök

This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.


 

Kétségek a klímaelmélet körül 

2025.01.09-én Dr. Héjjas István úr volt a vendégünk, aki 1938-ban született és az országos matematika verseny győzteseként vették fel a Miskolci Egyetemre, ahol 1961-ben kitüntetéses gépészmérnöki diplomát kapott. 1970-ben a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karán irányítástechnikai szakmérnöki oklevelet, majd 1973-ban a vezérléstechnika szaktudományból doktori oklevelet is szerzett. Pályáján főleg automatizálással és méréstechnikával foglalkozott, 26 szabadalmazott találmánya van és két alkalommal a Kiváló Feltaláló Arany Fokozat kitüntetést is elnyerte. Nyugdíjazása után főiskolai docensként előadásokat tartott a Gábor Dénes Főiskolán.

Az utolsó fotó Dr. Szarka László Csaba akadémikus ábrája, ahol az olvadó gleccser alatt korábbi erdő maradványa található, ami arra utal, hogy a klíma időről-időre és helyről-helyre oda-vissza változik.

Dr. Héjjas István úr Kétségek a klímaelmélet körül című előadásának rövid áttekintése az alábbiakban olvasható.

Földtörténeti időskálán a lehűlési trend uralkodik. Ugyanilyen időskálán a légköri CO2 tartalom nincs korrelációban, tehát nincs hatással a felszíni hőmérsékletre.

A középtávú, kb. 150 e. éves periodikus hőmérséklet változások magyarázata a Milankovics – Bakács elmélet szerint a Föld keringési és pálya elemeinek ingadozása. De további tényező a Nap sugárzási teljesítményének ciklikus ingadozása is. E periódusok része pl. a jelenlegi interglaciális időszak is.

A történelmi idők pl. a bronzkor, kb. ie. 3.-2. évezred 4-5 °C-al melegebb volt, mint most, és virágzó kultúrákat hozott, pl. Mezopotámia, Egyiptom, Indus völgy, Mexikói Öböl, stb. Az ezt követő lehűlés e civilizációk összeomlásával járt. A második ilyen meleg korszak a Római Birodalom virágkora, harmadik meleg korszakra esik pl. a honfoglalás. Az ezt követő kis-jégkorszaki ínség hatalmas gyermek halandósággal, és a túlélők 30 év átlagos életkorával járt.

Üvegházhatás hiányában kellemetlenül, ~33 °C-al alacsonyabb lenne a felszíni hőmérséklet. De az üvegházhatásban legfontosabb, kb. 95%-os hatású klímagáz a vízgőz, a CO2-vel a többi gáz majdnem elhanyagolható. A felszín kb. 2/3 része feletti felhőtakaró kettős szerepe: 1) Visszaveri a napsugárzás egy részét, ezzel mérsékeli a felszín melegedését 2) Nem engedi át a felszíni hősugárzást, ezzel mérsékeli a felszín lehűlését.

Voltak időszakok, amikor a melegedés megelőzte a CO2 szint növekedését. Tehát nem a széndioxid okozza a melegedést, hanem a melegedés hatására növekszik a CO2 koncentráció, mert az óceánok vizében oldott széndioxid egy része a levegőbe kerül.

A NASA klíma-modelljei alapján készült jóslatok általában nagyon eltérnek a valóságtól. Az 1970-es években például a klímatudósok még közeledő jégkorszakkal ijesztgették az embereket, ma meg a felmelegedéssel riogatnak.

Másrészt a sötétzöldek értelmetlen, túlzó klímavédelme a környezetvédelem rovására megy.

A dekarbonizáció pedig a növényi vegetáció és vele a mezőgazdaság tönkretételét jelentené.

Előadónk utóbb levelében további információt osztott meg az érdeklődőkkel:

 

A klímaváltozással kapcsolatban sok fontos és érdekes információ található ezen a honlapon:

klimarealista.hu

 

Miskolczi könyvének ismertetője itt olvasható:

Miskolczi Ferenc: AZ ÉGHAJLAT ÖNSZABÁLYOZÁSA

Az írás végén található linkre kattintva a teljes könyv letölthető.

Letölthető innen is közvetlenül:

Miskolczi Ferenc: AZ ÉGHAJLAT ÖNSZABÁLYOZÁSA (teljes könyv)

 

Az előadás után többen érdeklődtek, mi az oka az időnként tapasztalható rendkívüli szélsőséges időjárási jelenségeknek. Erre sajnos nem lehet egyértelmű választ adni, mivel az okok sokfélék lehetnek. Az minden esetre tény, hogy a történelemben számos esetben fordult elő váratlan extrém esemény, amely olykor csaták vagy birodalmak sorsát is eldöntötte. Ezzel kapcsolatban talán érdemes elolvasni ezt az összefoglalót:

Héjjas: Kis jégkorszak.pdf

 

Kérem adja át üdvözletemet a polgármester úrnak.

Önnek és az ÖDBK tagjainak is boldog Újesztendőt kívánva, üdvözlettel:

 

Dr. tech. Héjjas István

 

Maga az előadás anyaga az alábbi hivatkozásról érhető el:

Kétségek a klímaelmélet körül 

Szívélyes üdvözlettel: Bihari László,  KÖBK elnök

Dr. Héjjas István: Kétségek a klímaelmélet körül, 2025.01.09Dr. Héjjas István: Kétségek a klímaelmélet körül, 2025.01.09Dr. Héjjas István: Kétségek a klímaelmélet körül, 2025.01.09Dr. Héjjas István: Kétségek a klímaelmélet körül, 2025.01.09Dr. Szarka László Csaba: Az olvadó gleccser alatt korábbi erdő maradványa található 


 

Nagykunrefi Bál

A mellékelt meghívóval invitálunk a Nagykunrefi Bálra, ami január 25-én 18 órai kezdettel kerül megrendezésre a Városi Sportcsarnokban.

A rendezőség a bevételt a Karcagi Nagykun Református Gimnázium nyílászáróinak cseréjére szánja.

Ezt, illetve a rendezvényt a 11745073-20111456 számlaszámon is lehet támogatni. Számlatulajdonos a Karcagi Nagykun Református Gimnázium. 

Közlemény: a bál vagy a nyílászáró csere támogatása

Szívélyes üdvözlettel: Bihari László,  KÖBK elnök

Nagykunrefi Bál, 2025. jan. 7. 


 

Új év

- az év új, a kérdés már kevésbé -

Hagyhatjuk-e hogy a KÖBK megszűnjön?

 

A KARCAGHOZ KÖTŐDŐ, KÜLÖNÖSEN A GIMNÁZIUMUNKBAN ÉRETTSÉGIZETT PROMINENS SZEMÉLYEK MIÉRT NEM ÉRZIK MAGUKÉNAK ÖREGDIÁK ÜGYÜNKET ?

 

Mindenekelőtt boldog új évet kívánok. Az alábbiakban tömör áttekintést adok az elmúlt évi eseményekről, majd az előttünk álló feladatokról. Kérem, hogy főleg az utóbbiakat kövessék végig figyelemmel!

 

Áttekintés

  • Az előző szezonunk programja sikeresen folytatódott két nyugdíjas gimnáziumi tanárunk fővárosi szereplésével, majd Györfi Sándor, Hartyányi Juli, és Csíkos Sanyi következett, végül a volt MÁELGI műszerfejlesztését néztük meg.
  • Az istentisztelettel egybekötött évzárón szóltam a jutalmazás forrásáról, és 16 tanulónak átadtunk összesen 350 ezer Ft jutalmat.
  • Szezonunkat a programon felüli Trianon Múzeum és a Thury vár megtekintő kirándulással zártuk. Szintén a tervezetten túl, a gimnáziumi évnyitón ismertettem öregdiák mozgalmunk nemes hagyományát.
  • Az aktuális szezonunkat szokásosan október elején indítottuk: gimnáziumunk fogadott minket, az iskolavezetés bemutatta eredményeiket, én pedig beszámoltam az előző szezonunkról és a mozgalmunk megszűnésével fenyegető végveszélyben mindenki támogatását kértem, különösen a prominens személyek példás mögénk állását. Ugyanekkor szerepelt Keszthelyi-Szabó Gábor rektor, majd a fővárosban novemberben és decemberben dr. Raffai Ernő és dr. Mandics György.
  • Az elmúlt évben fájó búcsút vettünk Cséti Imre  és Dévai Huba iskolatársainktól, akik sokat tettek öregdiákságunkért. Titkárunk távozása helyenként döccenőkkel jár majd munkánk során.

Feladatok

Hogy a fenyegető végveszélyt — mozgalmunk megszűnését — elkerüljük, ez évben számos erőfeszítést kell tennünk! Ahogy az októberi beszámolómban mondtam: „Induljon polémia és kampány megmentésünkre!” Ennek keretében élőbbé, működővé kell tenni kapcsolatainkat.

  • Alapvető elvárásunk, hogy kezdeményezéseink iskolatársaink minél szélesebb köréhez (a fiatalabb generációkhoz is!) eljussanak azáltal, hogy bekapcsolódtok ezek továbbterjesztésébe, pl. alakuljon ki egy olyan hálózat, hogy az egyes osztálytalálkozók szervezői a mi dolgainkat is propagálják osztálytársaik felé.
  • Ide köthető a címlistánk aktualizálása is, hiszen a szervezési feladatokat is ellátó titkárunk, Cséti Imre a hosszú évek alatt összegyűjtött, többezres címlistáját nem hagyta ránk. Most a sajátomat kiegészítem a gyűjtéseink során kapottakkal, de Tőletek is várjuk a további, aktuális címeket.
  • Miután kevés visszaigazolást kapunk a címzettektől, azt is tudakoljuk, hogy a továbbiakban igényt tartasz-e tudósításainkra, vagy vegyünk le a listánkról, esetleg titkos másolatban küldjük leveleinket.
  • A Katona Mihály tanár úr emléktáblájára való gyűjtéshez osztályai (1961 C, 1965 B, 1969 B, 1973 A) illetékes szervezőit kerestem meg, aminek eredményeként eddig 261 ezer Ft érkezett. (Összehasonlításképpen: nekem az 56-os emlékműre 677 ezer Ft-ot sikerült egyedül összegyűjtenem.) Szerencsére van még idő kiküszöbölni a csorbát!
  • Programunk által igazoltan színvonalas előadásokat kínálunk iskolatársainknak, mégis közülük alig néhányan jönnek el ezekre. Viszont rendszeresen jár hozzánk egy érettségivel sem rendelkező karcagi szakember. Nem hiszem, hogy erre az érettségizett iskolatársaink igénytelensége lenne a magyarázat!
  • Idei programunk javításra szorul: Cséti Imre szereplése helyett valószínűleg a 107 éves iskolatársunkkal, Gizi nénivel találkozunk, a PM átszervezése miatt pedig lehetőség szerint az MNB-t látogatjuk majd meg.
  • Várom Tóth Barna igazgató úr visszajelzését, hogy Nt. Koncz Tibor esperes úr javaslata szerint, mikor mutathatom be a tantestületnek az öregdiák mozgalmunkról készített összefoglalómat?
  • Szintén várom Szepesi Tibor polgármester úr válaszát a november 5.-én írott levelemre, amiben többek között bokros teendői miatt összekötő kijelölését, és a gimnáziumi bemutatóhoz hasonlóan, náluk is az öregdiák mozgalmunk eredményeinek és értékeinek ismertetését javasoltam, valamint rákérdeztem, vajon miért nem jelenhetnek meg nemes céljaink teljesítéséről szóló cikkeim a Karcagi Hírmondóban?

FELFOGHATATLAN, HOGY A KARCAGHOZ KÖTŐDŐ, KÜLÖNÖSEN A GIMNÁZIUMUNKBAN ÉRETTSÉGIZETT PROMINENS SZEMÉLYEK MIÉRT NEM ÉRZIK MAGUKÉNAK ÖREGDIÁK ÜGYÜNKET !!!

Szívélyes üdvözlettel: Bihari László,  KÖBK elnök 


 

  

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Copyright © 2016. All Rights Reserved.